RADNÓTI MIKLÓS: Éjszaka

 









ÉJSZAKA




Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár;
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

Nagy Ilona:Álomkép…

 








Sohasem voltál... csak én vártalak,

ködpárán átsejlő vágyott alak,

álomkép lettél, de elhittelek

- vacogva fáztam át nyarat, telet -,

sehol sem voltál, nem is vagy senki,

csak én akartalak igazzá tenni

HARCOS KATALIN: Őszi hangulat

 






Őszi hangulat







Bús tájban, rőt avaron lépdelek.

A Nap sápadt arcát most kidugja,

míg lomhán hulló halott levelek

gyűlnek lábamnál zörgő halomba.







Vad szél cibálja tar fák ágait.

Felettük hangos varjúhad kering,

rekedt károgásuk messze hangzik,

s a köd lepte erdő utánuk int.

Nemes Nagy Ágnes: Akácfa

 







Akácfa, akácfa,
sárga lombot hullató.
Kezemre, kezemre,
mintha hullna sárga hó.


Mintha hullna sárga hó,
csakhogy el nem olvadó,
járdaszélen nagy kupacban
színaranyként csillogó.


Hogyha belegázolok,
hogy zizeg és hogy ropog!
Mit csinálsz te? – kérdik.
Járok, járok, sárga hóban,
színaranyban,
térdig.

NAGY ILONA: Peregszem

 




Néha úgy folyik át a kezemen az idő, 
ahogy homokszem szökik a szitaszöveten, 
nem látom hol a volt és merre a jövő, 
figyelem a távolt, de már nem követem. 


Látod, elvesztek a régen-volt hitek, 
a tegnap elaludt, a holnap messze még, 
a nincsből nem adhatok – nem kell senkinek – 
és a van oly ritka, amilyen távoli a rég…

Lir Morlan: Őszi séta

 





Őszi séta




zizzen az avar

hullik a levél

kísértetlétű

Őszünk ideér

s míg kacér mosollyal

idézi a múltat

színes köntöséből

minden fát kibújtat

GŐSI VALI: Esti csend

 





Esti csend




csendárnyék ölel

napfényt kerget árváló

füst-fodor felé

a nedves arcú égen

szótlan’ szétterülő est







árnyék a falon

békesség oson felém

megérint lágyan

hangtalan mosolyt fakaszt

könnyező gyertyafényben

TÓTH ÁRPÁD: Szobák

 








SZOBÁK




Vörös márványból épitek neked
Házat fehér madarak bús szigetjén,
Ahol örökös, rózsaszín hideg fény
Borong a végtelen vizek felett.
Fényes karú, mezítlen, barna nők
Súrolják majd, hajlongva, hűs szobáid,
S dalolják messze otthonuk danáit,
Míg setét rózsákként csügg bús fejök.




Első szobádban kád lesz, drága kád,
Hol lágymeleg hab simogassa vállad,
Csókolja emlőid és hosszu, bágyadt
Karjaid közt lomhán suhanjon át.
Itt gyolcsok lesznek s régi, sárga selymek,
Vörös rózsák és apró nárciszok;
Ha jössz, egy kis fiú tapsolni fog,
És én szomoruan s alázattal figyellek.




Másik szobádban ódon ágy legyen,
S mint téli síkra ejtett ékszerláda,
Ferdén a hóba fúrva, kifosztva és kitárva,
Heverjen drága tested a tiszta lepleken.
Kis asztalodon könyvek legyenek,
S míg bennük lapozol lágy, lassu ujjaiddal,
Itasd meg illatos és könnyes dalaikkal,
Itasd meg csendesen, s ringasd el lelkemet...






S ha majd este a vén vizeken át
Távol partok felé merengnek a cselédek,
S a mi bús asztalunkon elhűl az esti étek,
Én furcsa bánatim, édes, ne nézd tovább:
Vezess be kisanyásan a harmadik szobába,
Ahol születnek a setét rimek,
Forralj kedveskedőn lágy, zümmögő vizet,
És hints teát és mérget szelíden a pohárba...

Lir Morlan: Őszi délután

 







Őszi délután




Kovácsoltvas padon ücsörög

Az őszi koradélután.

Ábrándos mosollyal mereng

A tovalebbenő felhőtündérek

Uszályára szőtt arany alakokon,

Mesébe álmodva kecses lényüket.

Andalodva lép, az ég kék termében

felhőfátylak közt, táncra kél velük.

CS. NAGY LÁSZLÓ: Lassudan

 





Lassudan







Lassudan pergeti emlékeit a nyár,

gesztenyefákról csüng a barna titok.

A hulló lombon lélek-rezdülések,

apró halálba szálló, rozsdálló tegnapok.







A felhők keserű cseppeket sírnak,

tócsákban gyűlik múlása a nyárnak.

Illatok nehezülnek csontos ághegyeken

alig suhognak röpte madárszárnyak.







Ólálkodó ködkarikák szeme fénylik,

szusszanásnyit még felcsillan a tegnap.

Az avarban tavaszi zöldek alusznak

és őszbe sajnálja magát a holnap.