Nyár Esti Merengés
Alkonyi
fényben fürdik a táj,
Az esti
csendben jázmin illat dereng,
Szirom hull
alá, nincs akadály,
Rövid-örök
útján táncolva kereng.
Langyos
szellőt hoz most az este,
Emlék-illattal,
lágy mesékkel telit,
Világom
gyenge pírral festve,
Álomfényű
ábránd-érzéssel telít.
Az Emlék gyermekét ringatja
a Jövőt, ki még alszik mosolyogva,
Az arcát lágy szél simogatja,
Míg őrzi álmát két kezébe fogva.
Új
fénypalástot ölt most a múlt,
Rég eltűnt
gondok angyalszárnyon szállnak,
Ily estén a
bú mosolyba fúl,
S édes-bús
regék szép mesékké válnak.
A fényfátyol,
mi hegytől égig ér,
Est szárnyon
közelgő remény - lényeged,
Langyos éjt
és álmokat ígér,
S jázmin
illattal tölti meg az eget.
Nosztalgia
Lágy estellés a tájat becézi,
Nyug-vörös fénye szívem igézi,
Pille szárnyán megcsillan,
elillan
Régi alkonyok báját idézi.
Nyug-vörös fénye szívem igézi,
Pille szárnyán megcsillan,
elillan
Régi alkonyok báját idézi.
Felrémlik a múlt homályos árnya,
Messze visz az emlékezés vágya,
Magasan fent lebegő
remegő
Hajdan-álmok elveszett szárnya.
Messze visz az emlékezés vágya,
Magasan fent lebegő
remegő
Hajdan-álmok elveszett szárnya.
Vadvirággal pompázó nyári rét,
Kacajjal ringató gyermeki lét,
Régi mesék dallama,
balzsama,
Búcsúzó fény súg nekem ó igét.
Kacajjal ringató gyermeki lét,
Régi mesék dallama,
balzsama,
Búcsúzó fény súg nekem ó igét.
A régi rét, a régi táj, a ház…
A meséken megkopott már a máz.
Emlékektől roskatag
vén falak,
Köztük hány mostba-kúszó gaz tanyáz…
Halkan rebben a múlt tündérszárnya,
Álom-emlékek hű őr-árnya
Ködbe vesző, hallgatag
bús alak,
Lassan beolvad az est-homályba…
Álom-emlékek hű őr-árnya
Ködbe vesző, hallgatag
bús alak,
Lassan beolvad az est-homályba…
Alkonyi angyal
Kristálykék égboltnak fennragyogó éke
Rőtfényű visszképét tótükörben lelte.
Ibolya palástot húz lassan az égre.
Sárgul már titkon a zöld levelek
lelke.
Zizzen az esti kép közelgő
léptedre...